A NÉPRAJZI MÚZEUM ZSIDÓ TEMATIKÁJÚ FOTOGRÁFIÁIRÓL
Kő kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából
A Néprajzi Múzeum Kő kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című kiállításán első alkalommal láthatóak a múzeum gyűjteményeiben őrzött speciális "judaika" anyagok.1 Bár a középpontban a tárgyak állnak, ezzel párhuzamosan egy-egy terület bemutatásakor fontos szerepet kapnak a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményében található fényképek is. A gyűjtemény ide vonatkozó, második világháború előtti fotóanyagának egy része ismert, a képek több kiadványban megjelentek,2 azonban szisztematikus feldolgozásuk eddig nem történt meg: a kiállítás alkalmat adott arra is, hogy ezt megtegyük, és az adatokat pontosítsuk.
A Kő kövön  kiállításon bemutatott tárgyakat – a tudatosan vállalt töredékességet hangsúlyozva  – egy-két kivétellel a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiből válogattuk. A fotók kapcsán  megengedőbbek voltunk: a témák vizuális megjelenítéséhez más intézmények fotógyűjteményekből  is válogattunk.3 Jelen írásomban azonban csak a Néprajzi Múzeum második világháború  előtt készült, zsidósághoz kapcsolódó fotóanyagát tekintem át.4 A tárgyak esetében  sem beszélhetünk szisztematikus gyűjtőmunkáról, mégis, a múzeum történetében előfordult,  hogy egy-egy műkereskedő, tanár jóvoltából a 20. század elején, egyes földrajzi  területekre koncentrálva, tárgysorozatokat vásároltak meg. A fényképek bekerülése  még esetlegesebb, nem tudatos, nem a zsidóságra koncentráló gyűjtés vagy  terepmunka eredménye. Mindezek ellenére fontos darabok: egy elveszett világ  megismerésének forrásai.
  A múzeum  tárgyai elsősorban a Dunántúl területéről származnak, a fényképek zömmel az  ország északi, északkeleti megyéiben készültek, így a két típusú anyag részben  kiegészíti egymást. A tárgyak és a fényképek többsége I. világháború előtti, így  egyazon korszaknak a dokumentumai. A múzeumi fotóanyag elsősorban a  kereskedelmet, viseletet bemutató kiállítási egységéhez illeszkedik, segítségükkel  a vitrinben látható tárgyak használatát jeleníthettük meg, és a hiányzó tárgyakat  fotográfiákon fennmaradt formában pótolhattuk.
  A második  világháború előtt készült, zsidó vonatkozású képanyagunk jelentős része hivatásos  fotográfusok műterméből került ki. Az intézmény munkatársai 1921-ben és  1922-ben minisztériumi támogatással a pusztuló néprajzi értékek megmentése  miatt a vidéki fotóműtermeket járták, hogy ott az első világháború ideje alatt  felhalmozott üvegnegatívokat vásároljanak. Két szempontból vált fontossá a "leletmentés":  egyrészt, a fényképészek a lemezek tárolását nem tudták megoldani, ezért újrahasznosításra  eladták vagy pedig megsemmisítették azokat. "Helyszíni tapasztalataink csakugyan  arról győztek meg bennünket, igazán az utolsó órában fogtunk hozzá a mentéshez,  sőt sok helyen el is késtünk vele. Voltak olyan esetek, amikor a fényképész  10–50 000 darabnyi lemezanyagát potom áron eladta üvegkereskedőknek és tükörcsiszolóknak,  vagy melegházas kertészeknek, vagy kocsiszámra kihordta a város végére, vagy  fuvarköltség kímélése végett kertjében elásta, padlásra, pincébe hordatta stb.  mert a háború alatt szinte epidémiáva vált fényképeztetés annyi lemezt  halmozott föl raktárukon, hogy a régiektől mindenáron meg kellett válniok."5 Másrészt,  a trianoni békeszerződés következtében a néprajztudomány számára kiemelt jelentőségű  területeken történő terepmunka lehetetlenné vált. "A korábban gyakorlatban lévő  nagyobb területre szóló gyűjtőutakról sajnos le kell mondanunk, hanem e helyett  rá kell vetnünk magunkat a vidéki fotográfusoknál hosszú idők óta összegyűlt és  tudomásunk szerint elkallódó, népviseleteket, nép ünnepségeket, népi foglalkozásokat,  arctípusokat ábrázoló, aránylag olcsó, jóformán üvegárban megszerezhető, s néprajzi  szempontból felette értékes fényképlemezek öszszegyűjtésére."6 
  A helyszínre  utazó kutatók (Györffy István, Kemény György, id. László Gyula,7 Madarassy László,  Viski Károly) közel száz településen, helyenként több műteremben jártak és válogattak  anyagot.8  Egyes helyszíneken a korábbi  ismereteikre alapozva, tudatosan kerestek meg fotóműtermeket. A múzeumba kerülés  után a fotók leltárba vétele rövid időn belül megtörtént. A közel 20 000 üvegnegatív  adatolása esetleges: a fotók leírókartonján csak elvétve szerepel a helyi  fotográfus neve, a pontosítást lehetővé tevő múzeumi iratanyag (Néprajzi Múzeum  Iratai – NMI, törzskönyvek, leltárkönyvek) sem fedi le a teljes anyagot. Mivel  a fényképek 9×12-es, 13×18-as üveglemezek formájában kerültek a múzeumba, így a  pozitív képek adta előnnyel, a műtermi verzókkal nem számolhatunk a beazonosításnál.  A fotók konkrét datálása a bekerüléskor elmaradt, azok feltételezhetően az  1890-es évek és 1918 között készülhettek. A jelenleg rendelkezésre álló  dokumentáció alapján a teljes anyagból 53 eladó vagy fotós, műterem (itt nem  minden esetben maga a fotós, hanem az eladást intéző családtag neve szerepel) név  szerinti azonosítása történt meg.9 Ezek között találunk több olyan fotográfust  is, akiknek anyaga zsidókról készült portrékat tartalmaz. A sátoraljaújhelyi  Bartizek fivérek 1890 és 1915 között működtették üzletüket a városban.10  Bartizek Lászlótól (aki 1930-ban nyitott a városban műtermet) vásárolt negatívok  között 14 portrén láthatunk zsidó nőket és férfiakat.11 Kiss József egri fényképésztől  már korábban, 1905-ben a Néprajzi Múzeumba került egy, különféle méretű, verzóval  ellátott pozitív képeket tartalmazó műtermi fotósorozat Lichtneckert József székesfehérvári  kőszén nagykereskedő, műkereskedő jóvoltából (F 6953–6983). Kiss Józsefet az  első Egerben műtermet üzemeltető fotográfusként tartják számon, az 1890-es évektől  állandó műtermet tartott fenn a Káptalan utcában.12 Az 1921. évi gyűjtés alkalmával  több száz fotót hoztak be tőle, köztük öt zsidó portrét.13 A soproni Stágl  Ferenc vagy Rupprecht R. (F 35443) műterméből egy zsidó portré került a gyűjteménybe.  A bécsi származású Franz Stágl 1872-ben költözött a városba, ahol az 1880-as években  már fotóstúdiót tartott fenn. Az ő műtermét vette át fia, Ferenc 1901-ben, tőle  vásárolt a Néprajzi Múzeum.14 Az átadókat tartalmazó listán szerepel Rupprecht  R., aki a soproni Rupprecht Mihály fényképész szintén fotografálással foglalkozó  gyermeke, Rupprecht Riza is lehetett. Egy eddig azonosítatlan pápai fényképész  anyagában található két zsidó lányt ábrázoló műtermi felvétel (F 37383). A mezőkövesdi  Weiszbach Rilly15  üzletéből egy kalapos  zsidó férfit megörökítő negatív került a gyűjteménybe (F 27227). Lakatos Antal  Jászapátin örökített meg egy asszonyt külső helyszínen (F 34527). Egy Veszprém  vidéki zsidó férfi (F 29466) és egy szeghalmi zsidó asszony (F 50242) portréja  is bekerült az anyaggal.16 A műtermi portrékon kívül a gyulafirátóti zsidó  kocsmáros családját is megörökítette egy, feltehetőleg veszprémi fotográfus (F  29597). A fotók többségénél a leírásban szereplő zsidó férfi/nő megnevezés, a  jellegzetes haj- és fejviselet (pajesz, kipa) alapján állítható össze a fenti  lajstrom. Ezen felül további 15–20 képen a főkötőkből valószínűsíthető, hogy  azon zsidó származású asszonyok láthatóak, de további adatok hiányában ez csak  feltételezés. Az egyértelműen beazonosítható felvételek túlnyomó része műtermi  háttér nélküli mellkép, valószínűleg okirathoz készíttethették őket. A mellképek  és egész alakos portrék a kiállítás Strájmli és főkötő című egységéhez szolgáltak  fontos forrásul: a női (főkötő, kendő, paróka) és férfi fej- és hajviselet  (kalap, kipa, pajesz, szakáll) példái.
  A gyűjtemény  két emblematikus, sokak által publikálásra kölcsönzött darabja a taleszban, strájmliban,  imakönyvvel a kezében zsinagógába induló és egy kipában álló máramarosi zsidó férfit  ábrázoló, azonos helyszínen készült fotó. A leírókartonokon a gyűjtő, illetve  fotósként Nagy Miklós neve olvasható, akit a pontatlan leírás következtében a  felvétel készítőjének is gondolhatnánk. Nagy Miklós a Vasárnapi Ujság felelős  szerkesztőjeként (1867–1905 között) számos neves fotóműteremmel állt  kapcsolatban, ahonnan fényképeket kért és kapott. Hagyatékának egy része a Néprajzi  Múzeumba került,17 azonban leltározáskor nem tüntették fel a műtermek nevét. Évtizedekig  az eredeti pozitív képek fekete-fehér negatív reprodukciójáról készül másolatokat  adta ki a múzeum, ezért nem látszott a műtermi pecsét a kép alatt. A Kő kövön  kiállításon az eredeti pozitív képeket mutatjuk be: a verzó alapján a műterem,  a Dunky fivérek, Ferenc és Kálmán is azonosításra került.18 A Dunky testvérek  fotóit 1889 és 1911 között rendszeresen publikálta a Vasárnapi Ujság,19 az említett  két egész alakos zsidó portrét azonban nem közölték. A Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteménye  a két újonnan beazonosított darabbal együtt összesen huszonegy Dunky-fotót őriz,  ezek közül a legismertebb a kalotaszegi lakodalmas sorozat, mely a Vasárnapi  Ujságban is megjelent. A Dunky fivérek két máramarosi képe a férfi viseletek  bemutatásának forrásai. Ebbe a sorozatba illeszkedik Szöllősy Kálmán két, a második  világháború alatt Ungvár környékén készült, fiatal pajeszos zsidó fiút ábrázoló  fotója (F 329712, F 329735). A 9×12 cm-es pozitív felvételek 1980-ban, a több  ezer tételt számláló Szöllősy-hagyaték részeként kerültek a gyűjteményébe.
  A kiállításon  bemutatott felvételek egy kivételével vidéki közösségeket vagy azok tagjait  dokumentálták. A budapesti ortodox hitközség főrabbijának, Reich Jakov Koppelnek  a szukoti sátrát Kapusi Ödön két fotón is megörökítette 1906 körül. A képek a sátor  díszítését hűen adják vissza, ezért illesztettük a kiállítás sátoros ünnepet  bemutató tárgyegyütteséhez: a szukoti és mizrah táblákhoz, a sátrat díszítő Dávid-csillaghoz.  Az egyik fotót Kapusi Ödön adta a múzeumnak (F 10364), egy többségében  Budapesten és Pest megyében készült sorozat részeként. A főrabbinál készült fotó  egy másik példányát (F 11906) Seemayer Vilibáld gyűjtötte fel. A főleg  Budapesten készült fotósorozaton nincs feltüntetve Kapusi neve, de a szukoti képnél  egyértelmű kapcsolat feltételezi a szerzőséget.
  A Néprajzi  Múzeum munkatársai közül a terepen is rendszeresen fotózó, gyűjtő néprajzosok,  akik adott esetben több tízezer fotót hagytak a múzeumra, csupán néhány  alkalommal örökítették meg a vidéki zsidóság egy-egy képviselőjét vagy a közösség  lakóhelyét. Ha az így ránk maradt negyedszáz felvételt a terepmunkáikon készített  hatalmas anyaghoz mérjük, akkor nem mondhatjuk, hogy a téma kapcsán tudatos fotózásról  lenne szó, inkább a helyzet adta lehetőségek kihasználásáról. Mégis, az így  fennmaradt fotók a Néprajzi Múzeum gyűjteményének kiemelkedő darabjai. Kovács  Gyula és Jankó János Vereckén 1895 körül fényképezett egy muzsikus bandát, rutén  és zsidó zenészekkel  (F 508–509). A múzeumban  dolgozó Timkó Imre geográfus 1904-ben Bősön egy zsidó lányt (F 6880), a Győr vármegyei  Ásványon pedig egy "zsidó zugiskola tanítóját és tanítványait" (F 6340) örökítette  meg. Györffy István 1908-ban Kunmadarason birkabőrrel kereskedő, pipázó zsidó férfit  fotózott (F 9373), 1928-ban a hortobágyi vásáron örökítette meg a sátra mögött  imára készülő férfit imakendővel és imaszíjjal (F 176090–176091). Dincsér Oszkár  folklorista 1941-ben Hosszúmezőn járva a háza előtt álló idős zsidó férfiról készített  egy felvételt (F 89075).
  A gyűjtemény  egy másik, sokat publikált, ritkán látható helyzetet megörökítő darabja a  Nyitra megyei Pogrányon készült: a helyben működő saktert mutatja munka közben  (F 12476). A fénykép egy sorozat része, mely a település építészetét, különféle  munkafolyamatokat dokumentáló (cséplés, mosás) fotókat, a helybeliekről készült  csoportképeket tartalmaz. A felvételt a gyógyszerész végzettségű, egy ideig a Néprajzi  Múzeumban dolgozó Ernyey József20 készítette, aki rendszeresen járt és fényképezett  terepen, illetve műtermek anyagát is gyűjtötte. A pogrányi fotó egy 1911-ben  Nyitra, Trencsény és Bars vármegyében készült nagyobb sorozat része, melyben a  garamszentkereszti zsinagóga (F 12579) és egy nyíregerszegi csecsemőt a karjában  tartó zsidó fiatalasszony fotója (F 12450) is megtalálható.
  A kiállítás  Handlé és nagykereskedő témájánál a vidéki boltokat, kocsmákat és az ezeket üzemeltetőkről  készült felvételek is bemutatásra kerülnek.21 Balogh Péter főgimnáziumi  irodalomtanár 1910 körül készített máramarosi fotósorozatában található egy, az  alsóapsai Adler-féle italmérést mutató felvétel: a kép meghatározásánál a fotós  a román asszonyokat emelte ki (F 12114). Balogh Kabolacsárdán pedig zsidók házait  fotózta le, az egyiken feltehetően egy boltot láthatunk (F 12115–12116). Móricz  Zsigmond 1909-ben vagy előtte Szatmár vármegyében készített sorozatának egyik érdekes  darabja egy "oláhosan járó zsidó asszony" fotója (F 10072). Egy breznóbányai  zsidó kávésról (kávékereskedő vagy kávét áruló boltos) készített fotót Teszák Károly  antropológus 1926-ban (F 56263). A handlé, kereskedő személyét megörökítő fényképek  közt találjuk a Gönyey Sándor néprajzkutató által Dercenben 1940-ben lencsevégre  kapott furulyázó kenderkereskedőt (F 85493), Gyönyey "Fütyülős zsidó férfi  kendert cserél" meghatározásával.
  Kovács Károly,  akiről a fennmaradt források alapján nincsenek adataink, valószínűleg amatőr  fotográfusként 1907-ben ajándékozta a múzeumnak a Huszton készült, pozitív képekből  álló sorozatát. Ennek hat darabja a kárpátaljai ortodox zsidó közösség zárt, a  zsinagógát is magába foglaló lakóhelyét, a judenhofot mutatja, szinte azonos háttérrel  különböző férfiakat és nőket ábrázolva. Ezen kívül a sorozat része még két fotó,  mely azt a városi teret örökíti meg, ahová a judenhof boltíves kapuja nyílt: vásárteret  és boltokat. A kinti üzletek tulajdonosai a látható cégérek alapján a judenhof "rejtettebb"  épületeit, a zsinagógát is látogató férfiak lehettek.
  A zsidó  közösségeket jellemző, fényképezésre vonatkozó tiltások következtében a második  világháború előtti vidéki zsidóság vallási, rituális életéhez kapcsolódó hétköznapok  és ünnepek képi világáról keveset tudunk. Éppen ezért minden egyes felvétel,  amely ezen falusias közösségek életmódjáról, szokásáról szól, olyan forrást  jelent, amely hozzájárul a róluk szerzett ismereteink további gyarapításához. A  műtermekben készült portrék, a vidéket járó hivatásos vagy amatőr néprajzosok "utcán"  talált (egy-egy személy, házak) témái, a jellemzően gyér adatolás ellenére is  ritka és értékes múzeumi fényképanyagot képviselnek.
Bata Tímea
Jegyzetek
  1 A kiállításról  bővebben: Szarvas Zsuzsa – Bata Tímea – Gebauer Hanga – Sedlmayr Krisztina: Kő  kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából. Néprajzi Múzeum, Budapest,  2014.
  2 A  kiadványok közül kiemelném Száraz Miklós György: Írd fel házad kapujára… című  munkáját (Helikon, Budapest, 2004), mivel illusztrációs anyagának nagy részét a  Néprajzi Múzeum zsidó tematikájú fotográfiái, képeslapjai adták. 
  3 A Néprajzi  Múzeum anyaga mellett a képi ábrázolások fontos forrását jelentette a Centropa  Alapítvány fotóanyaga. Emellett a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és  Vagyongazdálkodási Központ, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum (Makó), a  Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém), a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a Magyar Nemzeti  Múzeum, a Völgységi Múzeum (Bonyhád) és a Wosinszky Mór Múzeum (Szekszárd)  anyagából kölcsönöztünk fotókat.
  4 A gyűjtemény  második világháború utáni anyaga elsősorban a megmaradt zsidó temetőket, zsinagógákat  örökíti meg. Ezek közül kiemelkedik Váli Dezső 2500 darabos sorozata (ÁEA  1994/36). A második világháború után készült felvételek többségét Gebauer Hanga  kolléganőm dolgozta fel, és válogatott belőle. A gyűjteményben a magyarországiakon  kívül elvétve találunk más területekről is felvételeket, például Varró István  1912 körül Szalonikiben készült sorozatát spanyol rakodómunkás zsidókról.
  5 Jelentés  a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának tisztviselői által az 1921. év első  félévében végzett gyűjtőútjairól (NMI 1921/55).
  6 Uo.
  7 A régész-történész  László Gyula édesapja, aki könyvtárosként dolgozott a Néprajzi Múzeumban.
  8 A megvásárolt  üvegnegatívok szerzőségének beazonosítása, tételes feldolgozása jelenleg még  nem lezárt, a fenti adatok hozzávetőlegesek, elsősorban a múzeumi iratanyagot összesítik. 
  9 Többek  között Barkó Imre (Miskolc), Dimény Olivér (Tatatóváros), Fürst Frigyes (Tata),  Keglovich Emil (Szeged), Kerpitz Kristóf (Mezőtúr), Klomann Nándor (Esztergom),  Mózer és Rudda (Cegléd), Papszt Piroska (Szolnok), Pollák Fülöp (Jászberény),  Schrantz Ferenc (előbb Róth János, Tolna), Szentgyörgyváry Károly (Siklós),  Wesel Hugó (Kiskunfélegyháza) műterméből.
  10 Szakács  Margit: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon 1840–1945. Magyar Nemzeti  Múzeum, 1997. 108. o. 
  11 F  25337, F25485, F 25685–25688, F 25691–25692, F 25790–25793, F 25796–25797.
  12 Pető  Ernő: Régi egri képekről. In: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti  konferencia. Fűrészné Molnár Anikó szerk. Tata, 1994. 84–90. o.
  13 F  30871, F 30915, F 30971, F 31082, F 31104. 
  14 Hárs  József: A fényképezés története Sopron városában, 1840–1857. Kézirat.                    A szerző internetes oldalán  publikálva.  http://harsjozsef.wahavi.hu/sites/harsjozsef.wahavi.hu/irasok/palyazatok/1984_A_fenykepezes_tortenete_Sopron_varosaban.pdf.
  15  Weiszbach (Weissbach) Rilly műtermi verzóján a "Graf R utóda olvasható". A Németországból  származó Rilly és lánytestvére az 1910-es évektől az 1950-es évekig működtették  műtermüket Mezőkövesden (Kunt Ernő: Fényképek a magyar parasztság használatában.  In: Uő: Fotóantropológia. Fényképezés és kultúrakutatás. Miskolc–Budapest,  1995. 37–86. o.)
  16 A két  utóbbi portré készítője a fennmaradt iratanyag alapján nem beazonosítható.
  17 Nagy  Miklós (1840–1907) hagyatéka 1909-ben és 1929-ben került a múzeumba, a fotók közt  Adler Alfréd, Auerbach & Letzter, Borsos és Varságh, Koller Károly, Teodor  Glatz, Divald Károly darabjaival. 
  18 Miklósi-Sikes  Csaba: Fényképészek és műtermek Erdélyben, 1839–1916. Székely-udvarhely, 2011.  116–117. o.
  19 Baki  Péter: A Vasárnapi Ujság és a fotográfia (1884–1921). Magyar Fotográfiai Múzeum,  Kecsemét, 2005. 56–58. o.
  20  Ernyey József (1869–1945) gyógyszerész 1903 és 1923 között a Néprajzi Múzeumban  dolgozott. Gyermekkorát Nyitra megyében töltötte. Bővebben Hegedűs Lajos:  Ernyey József élete és munkássága. Kézirat. NM EA 21639.
  21 A gyűjteményi  szakmutatóban az utcaképek, terekről készült fotók feldolgozása esetleges, az  ott található üzletek és egyéb funkciójú épületek megnevezése nem mindig történik  meg. Emellett az épületeken található cégérekből kiindulva a tulajdonosok vallási  hovatartozása is további kutatómunkát igényelne. 
                    
